Gyugy már az avarkorban is település volt. Ennek tanúja a Kossuth utcában talált avar kori temető. A honfoglalást követően, a tatárjárás után 1238-ban a Bő nemzetség Izsép tagja szerezte birtokul a vidéket. A honfoglaláskor és az azt követő évszázadokban hatalmas dióerdők voltak a vidéken.[forrás?] Honfoglaló őseink a diófát „gyugy”-nak hívták, amit a település neve is őriz. A katolikus templom 900 éves, az Árpád-korban épült, román stílusban. A „Gyugynak harangot hozott a víz” legenda miatt lett Gyugy búcsújáró hely.

1322-ben a Dorozsma nemzetségbeli István fiainak, Kazal I. Pál macsovi bánnak, Jánosnak, a Harapkói család ősének és Andrásnak, a Garaiak ősének, közös szőlőbirtokuk volt itt. 1397-1536-ig az óbudai apácáké volt. Az 1408 előtti években pedig Mesztegnyei Szerecseny Mihály birtoka volt, kinek itteni birtokait Zsigmond király Gordovai Fancs Lászlónak adta. 1449-ben a Bő nemzetségbeli Laki Thúz, a Létai és a Szőcsényi családok voltak itt birtokosok, majd 1492-ben a Füssi Apáti család kezén voltak egyes részei. Az 1536. évi adólajstrom Gywgh írásmóddal említette, ekkor Török Bálint, Bakith Pál, Mérey Mihály, az itteni plebános, özvegy Szánthai Jánosné, Ispán Kelemen, Eseghváry Ferenc, Orczy János és a Tóti Lengyel családból való Lengyel Boldizsár voltak birtokosai, majd 1626-1627-ben a Gyulaffy család lett a birtokosa. Az 1580. évi török kincstári adólajstromban Nagy-Gyügy alakban fordult elő; és csak két házból állt, az 1660. évi főapátsági dézsmaváltságjegyzék pedig Csobánc várának tartozékai között sorolta fel.

1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul, 1701-1703 körül pedig Jankovics István volt a földesura. 1715-ben 12 háztartást írtak itt össze. 1726-1733-ban Jankovics István birtoka volt. 1767-ben még mindig a Jankovics családé; ekkor Jankovics Krisztina báró Pongrácz Jánosné és Jankovics Antal özvegye Fekete Julianna voltak a helység földesurai, 1835-ben pedig a Lengyel család örököseinek birtoka volt. 1856-ban a gróf Niczky és a Kacskovics családok birtoka, az 1900-as évek elején pedig gróf Niczky László, Kacskovics Kálmán és az idetartozó Béndek-pusztán Kacskovics Mihály miniszteri tanácsos voltak a nagyobb birtokosai.

Az itteni kastélyt is Kacskovics Ignác építtette 1865-ben. Kacskovics Kálmánnak az 1900-as évek elején itt 7000 kötet körüli nevezetes könyvtára volt, melyek között – számos egyéb ritkább munka mellett – az 1569-ből való Sebastian Münster féle Cosmographia, Cornelius Tollius Itinerariuma, Pázmány Péter Kalauza 1746-ból, Mazarin Le Testamentje 1663-ból, a Diurnum Divini Amoris 1660-ból, Bacon munkája Busbequ 1595-ből, Curtius fordítása 1665-ből, Plutarchus régi kiadása, Csokonai Vitéz Mihály kiadatlan levelei és versei, Hess András az első magyar nyomdász több kiadványa is megtalálható volt itt.

A béndekpusztai úrilakot még Kacskovics Mihály építtette. A 20. század elején Somogy vármegye Lengyeltóti járásához tartozott. 1910-ben 1066 lakosából 1051 magyar, 15 német volt. Ebből 986 római katolikus, 29 református, 40 evangélikus volt. A településhez tartoztak a következő lakott helyek is: Béndek-, Pettend-, Csillag-, Sándi- és Új-puszta, a Gesztenyési- és Harsányi-szőlő.

(forrás: Vikipédia)

Avarok, majd szlávok lakták a települést. (A gyugy név diót jelentett régen. A község címerében lévő medvét a honfoglaló Bő nemzetségbeli Izsép - családtól örökölték. A mai címerében a medve diót termő ágat tart a mancsában.) A kastélyt Kacskovics Ignác építette (1865).

A ma már tréfásnak tartott mondás a gyugyi búcsúról arra utal, hogy valamikor a község nevezetes templomos hely volt. A véletlennek is köszönhető és a románkori építészet iránt kevésbé fogékony késői utódoknak, hogy fennmaradt Árpád-kori temploma. Így történt, hogy amikor a gyugyiak illő módon tatarozni kívánták Isten hajlékát, egyre szebb, ép részletek kerültek elő.
A millecentenárium örömére és országos segédlettel helyre is állították a templomot és díszparkot, kiránduló-helyet építenek köré.

A faluszépítő erőnek és szorgalomnak köszönhetően ma már aszfaltút köti össze Lengyeltótival, a Balaton partja is jól megközelíthető Szölösgyörökön át. A munkaképes lakosság mezőgazdaságból, szőlőművelésből él. A balatoni turizmus és a környező városok munkát kevesebbet kínálnak mint régebben, de a község ma már keresett üdülőfalu.